Könyvespolc: J. L. Armentrout - Várok rád (trilógia) - Elolvas-Lak

2017. december 29., péntek

Könyvespolc: J. L. Armentrout - Várok rád (trilógia)


 J. L. Armentrout - Várok rád

A ​19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét. 
Vannak dolgok, amiket meg kell élni… 
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait. 
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba… 
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa? 
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…

 J. L. Armentrout - Bízz bennem

A NEW YORK TIMES sikerlistás írónőjének legújabb könyve, a VÁROK RÁD folytatása úgy mutatja be Cam és Avery forró románcának történetét, ahogyan korábban soha nem olvashattunk róla… teljes egészében Cam szemszögéből mesélve el a történteket. Cameron Hamilton hozzászokott már, hogy megkapjon mindent, amit csak akar – különösen, ha csajokról van szó. Amikor azonban viharos körülmények között megismerkedik Avery Morganstennel, megtalálja az egyetlen lányt, aki képes ellenállni szikrázóan kék szemeinek. Nem csoda, ha minden gondolata e szeleburdi és izgalmas csaj körül forog.

Averynek megvannak a saját titkai, amelyek nem engedik, hogy akár önmagának is bevallja, milyen mély érzelmekkel viseltet Cam iránt. Vajon mit kell tennie Camnek ahhoz, hogy áttörje a falat, és elnyerje Avery bizalmát? Vagy az is lehet, hogy továbbra sem lesz képes közel kerülni Averyhez, és elveszti az esélyét, hogy végre őszinte és hosszan tartó szerelemre találjon?


 J. L. Armentrout - Légy mellettem

Vajon Teresának és Jase-nek megadatik a lehetőség, hogy egymáséi legyenek, vagy az élet közbeszól?
Teresa Hamilton hihetetlenül kemény éven van túl: halálosan beleszeretett a bátyja legjobb barátjába, aki viszont az első, csodálatos, bódító, életmegváltó csók óta egy árva szót sem szólt hozzá; sikerült véget vetnie egy rettenetesen rossz kapcsolatnak; most pedig olyan sérüléssel küzd, ami talán a táncosi karrierje végét jelenti. Ideje hát, hogy elővegye a B-tervet – főiskolára megy. Reméli, hogy itt majd sikerül meggyőznie Jase-t, hogy ami köztük van, őszinte szerelem. Jase Winstead súlyos titkot hordoz magában, amiről soha, senkinek nem beszélne – különösen nem a legjobb barátja lenyűgözően szép húgának. Még életében senki nem csókolta meg olyan szenvedélyesen, mint Teresa, de nem hagyhatja, hogy ez a kötelezettségei útjába álljon. A legkevésbé arra van most ideje, hogy tartós kapcsolatba bonyolódjon, de közben képtelen kiverni a fejéből a lányt.
Minél többször sodorja őket egymás mellé a sors, annál kevésbé tagadhatják egymás iránt érzett érzelmeiket. Azonban már készülődik a tragédia. Miközben a kampusz próbál magához térni egy váratlan szörnyűség okozta sokkból, a szerelmeseknek el kell dönteniük, hogy minden kockázatot vállalva együtt maradnak, és megérteni, milyen árat kell fizetniük, ha mégsem…

J. L. Armentrout - Maradj velem

A ​New York Times bestsellerszerző, aki korábban olyan könyvekkel jelent meg, mint a Várok rád és a Légy mellettem!, nem mindennapi történetet tár most az olvasó elé… egy fiatal nőről, aki megtanulja, hogy nem menekülhet a múltja elől – teljesen mindegy, milyen messzire szalad. A huszonegy éves Calla nem sok mindent csinált eddig életében. Soha nem csókolózott, nem látta a tengert, és nem volt vidámparkban sem. Fiatalabb korában azonban olyan dolgokat élt meg, amiket egyetlen gyereknek sem lenne szabad. És még mindig hordozza azokat a testi és érzelmi sebeket, amiket többszörösen függő anyja, Mona hagyott rá – olyan titkokat, amiket nem oszt meg senkivel, még a legközelebbi barátaival sem.

Azonban a biztonságos kis burok, amit Calla maga köré épített, egy nap darabokra hasad, amikor felfedezi, hogy anyja ellopta a főiskolai tanulmányaira félretett pénzét, ráadásul hatalmas adósságot halmozott fel a nevében. Kénytelen hát visszatérni a kisvárosba, amit annak idején örökre elhagyott. Amikor megérkezik az anyja kocsmájába, Monát sehol sem találja, megismerkedik viszont a száznyolcvan centis tömény érzékiséggel, Jackson Jamesszel, aki nem csupán a pultban áll, de nyilvánvalóan az egész kocsma lelke is. A szexi és lehengerlő Jax az első pillanattól részt követel magának Calla életéből, munkát ad neki, és segít felkutatni Monát. És ahogy Callára néz, abból egyértelmű, hogy legszívesebben fekvő helyzetben lenne együtt vele… Mielőtt azonban Calla ennyire közel engedné, még le kell győznie magában a múlt árnyait – és néhány alávaló embert is, akik azzal fenyegetik, hogy rossz vége lesz, ha nem keríti elő nagyon gyorsan az anyját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kedves Olvasónk!

Ha ezt a szöveget látod, valószínűleg kommentelni szeretnél! Előre is köszönjük az aktivitásod!
- Ha éppen egy könyv ajánlóját olvastad el, írj véleményt, és oszd meg velünk a tapasztalataidat a könyvvel kapcsolatban, ha már Te is olvastad!
- Esetleg könyvkéréssel fordulnál hozzánk? Lépj a Postaláda menüpontba és írd meg kommentben, amire szükséged lenne!
- Minden egyéb kérdésre az Információk menüpontban találhatsz választ, vagy fordulj hozzánk bizalommal emailben!